4.Fejezet

Hello!*--*Nagyon köszönöm a komikat és a két feliratkozót! :3.Ez a rész leginkább azért fontos hogy Jamie múltját jobban megismerjétek!Már aki szeretné! :DTovábbra is lehet komizni,pipálni,feliratkozni!Szerintem eléggé szembetűnő a nemrég indított szavazás a moduloknál  ahol szeretném ha szavaznátok hogy legyen-e csopi! :DElőre is bocsi a hibákért!
Jó olvasást!*--*xoxo 

,,-Esetleg mesélnél magadról egy kicsit?"

-Mit szeretnél tudni?
-Kedvenc kaja,pia,énekes,színész ,szóval ilyesmiket...
-Ezek érdekelnek?Ilyen sablonok?-a fiú össze ráncolta a homlokát.
-Igaz...Akkor kezdjük a gyermekkortól,a legelejétől!-feljebb ültem az ágyon.A matracban lévő rugók nyikorogni kezdtek , majd mikor megtaláltam a helyem elhallgattak.
-Minek?-nem kerültünk szemkontaktusba.Az előttünk lévő falra akasztott tájképen pásztázott a szeme.Úgy éreztem hogy csak engem érdekel hogy mi van a másikkal . Egy halk sóhajtást hallatott ,ami számomra azt jelentette hogy mégis csak megadja magát és mesélni fog.-Négy éves voltam amikor apám meghalt.Alkohol problémákkal küzdött.Volt egy férfi az utcánkban.Valamiféle Mr.John.Anyám mindig vitt hozzá ha kuncsaftja volt.
-Kuncsaft?
-Árulta magát.-kicsit kényelmetlenül éreztem magam.-Tisztán emlékszem amikor az egyik nap azt mondta hogy kiköltözünk Kaliforniába.Az utolsó nap letett Mr.Johnéknál.Adott egy puszit és azt mondta hogy 4-kor vissza jön értem.Mint mindig akkor is az ablakban ültem és vártam,de hiába.Nem jött,elment nélkülem.Úgy éreztem  mintha egy kutya lennék a sintértelepen.Később a hivatalosan is Mr.John és a felesége...-megállt és még mindig azon a képen tartotta a tekintetét.-Neki a nevére már nem emlékszem.Szóval ők lettek a gyámjaim.Azt hittem hogy megbízhatok bennük,de később kiderült hogy veri a feleségét.Mivel nem voltam valami jó gyerek ,ezért én is megtapasztalhattam minden egyes nap a nadrág szíj csatos oldalát a bőrömön.Nem emlékszem hogy lett volna-e egy olyan férfi akire felnézhettem volna,aki inspirált volna,akire úgy tekintettem volna mintha az apám lenne.Nekem senki sem mondta hogy nincs szörny a szekrényben vagy az ágyam alatt!Senki sem énekelt nekem esténkét altatódalt,senkit sem érdekelt hogy félek a sötétben,senkit sem érdekelte hogy ez fáj.Nekem nem volt gyerekkorom!-ezzel befejezte mondandóját és komoran hallgatott.
-Sajnálom.-ahogy elhangzott ez az egy szóból álló mondatom végre felém fordult és a szemeimbe nézett.
-De tudom hogy ez neked mind megvolt.-de még is honnan tudhatná vagy esetleg kitől?-Hallottam mindent,azt is hogy énekeltél.Hallottam a gondolataid ,mintha beszéltél volna hozzám.Tudom hogy nem azért sírtál mert hogy én elmentem.Hanem azért mert féltél hogy mi lesz veled ha nem  fentre kerülsz.Az úr azt mondta hogy adjak egy esélyt és tudod mit?Ha már nem tudlak magamról levakarni akkor legyen!-megköszörülte a torkát és felállt az ágyról.Lehajolt az injekciós tűért.Épp nyitotta ki a hálószoba ajtaját amikor megszólaltam:
-Akkor megbízol bennem?-egy apró mosolyra húzta a száját,bólintott egyet majd kiment.Most láttam először mosolyogni de remélem nem utoljára.